Üdvözöljük Honlapunkon!
Magyar Orthodontusok Társasága

Orvosok Operája

Orvosok operája

  1. január 17-én közölte a frissen indult Orvosi Hetilap annak a cikksorozatnak első részét, amely egy bizonyos Semmelweis Ignác magyar orvos gyermekágyi lázzal kapcsolatos megfigyeléseit és javaslatait tartalmazta. Ehhez a magyar orvostörténetben kiemelkedő fontosságú dátumhoz kötődően invitáltuk már 2016-ban is az Erkel Színházba a különböző orvosszervezetek képviselőit, tagjait: a köztudomásúlag és hagyományosan a zenével legközelebbi viszonyt ápoló értelmiségi csoport töltse meg ezúttal is – s innen még sok éven át mindig e napon vagy ennek közvetlen közelében – a hatalmas nézőteret, ezt kívánjuk most is. Indulásképp az Opera egyik büszkesége, Kovalik Balázs mára legendássá lett Turandot-rendezése került a doktorok elé, azután egy másik nagyprodukció, az Aida, majd egy klasszikus előadás, Puccini Toscája. Idén a gyógyítókat tradicionális nagybalettre invitáljuk, a Giselle első előadására.

Partnereink:
Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége, Magyar Orvosi Kamara

Az előadás helyszíne:
Erkel Színház
1087 Budapest, II. János Pál pápa tér 30.

Megközelítés tömegközlekedéssel:
M4 metró II. János Pál pápa tér megálló.

 

Időpontja:

  1. január 18. 19.00

Jegyárak: 7.200 / 5.800 / 3.000 Ft,

melyből az orvosoknak 50 % kedvezményt biztosítunk.

Jegyek igényelhetők a jegy@opera.hu e-mail címen, a tárgyban kérjük feltüntetni ORVOSOK OPERÁJA jeligét. Megrendelésüket visszaigazoló e-mailben véglegesítjük. Kérjük a jegyeket legkésőbb az előadás előtti napon 17 óráig vegyék át bármely jegyértékesítő pontunkon:

http://www.opera.hu/kapcsolat